A pataknál...

Június 19, kedd

- Hát... Ömm... Ezt én sem tudom. Szerintem ne áruljuk el neki, hogy tudjuk a titkát. Majd biztos elmondja egyszer... talán.
- Krisztián olyan...
- Rólam van szó?
Timivel felsikoltunk.
- Ó, megijesztettél!... Mióta vagy itt? - várja félvén a választ Timi.
- Nem hallgatóztam, csak észrevettem, hogy itt vagytok, és ezt a mondatot pont sikerült elkapnom... Szóval, mi volt a téma... ha szabad tudnom?
- Ja, semmi... Csak azt akartam mondani, hogy most olyan más vagy, mármint nem is tudom... Sokkal felszabadultabb - mosolyogja Timi, ezzel eltakarván az igazságot.
- Ja... Aha... Nem megyünk vissza?
- De! - vágja rá egyből Timi, majd visszafordulunk.
Mire visszaérünk - közben téve egy kitérőt, hogy Timi csuklóját lehűtsük-, már kezd minden besötétedni. 
A fák lombjai zizegnek, leveleit szellő ringatja, a virágok szirmai beburkolóznak, elbújva a sötét elöl. Gyönyörű a kilátás. Látni, ahogyan a nap elbújik a hegyek mögé, és utolsó sugarait elnyelik a hosszú vonulatok. A tűzifát már begyűjtötték a fiúk, csakúgy, ahogyan a sátrakat is felállították.
- Hol voltatok? - kérdezi Dave, mikor megérkezünk.
- Csak sétáltunk - ölelem át.
- Meghoztuk az utánpótlást! - kiabálja egy nagyon ismerős hang.
- Ez ki volt? - kérdezem.
- Képzeld, mikor elkezdtük összegyűjteni a tűzifát, találkoztunk pár sráccal, és elég jófejeknek tűntek, szóval, összehaverkodtunk, és ennyi.
- Tök jó! - mondom, miközben kezd kitisztulni az egyre közeledő fiúk alakja... Hirtelen ledermedek, és végig fut a hátamon a hideg; a szemem elé négy helyes és egyben elég ,,kigyúrt" fiú tárul. Egyiküket pedig...
- Ó... Tori? - ismerem...
- Ööö... Hello... Ádám?
- De jó, honnan ismeritek egymást? - kérdezi Kincső.
- Semmi, csak egy deszkás versenyről - válaszolja Ádám.
- Akkor ma este feltétlen velünk kell, hogy maradjatok! - jelenti ki Bella.
- Ha nem gáz.
- Dehogy! - vágja rá Daisy.

Ezután megrakjuk a tábortűzet, beszélgetünk, nevetünk, énekelgetünk, majd hajnali nem-is-tudom-hánykor mind elvonulunk a sátrainkba.
Eltelik egy óra, de még mindig nem bírok aludni. Folyamatosan csak Ádámon és a barátain kattog az agyam. Tényleg nagyon jó fejek. Viccesek, kedvesek és aranyosak. Mindegyik fiú nagyon szimpatikus!... Hogy is hívták őket? Az egyik Bence volt, a legizmosabb, aki kézen áll, szaltózgat, meg mindent véghez tud vinni, ő amolyan ,,szuperhős", ahogy Bella fogalmazta... Aztán a másik... Ja, igen, Beni, ő olyan aranyos és egyedi, egy igazi művész, mint Geri - vagy még talán nála is elvontabb a gondolkodása... A harmadik? Neki valami állat volt a neve... Uuu, Farkas... Elég ijesztően hangzik, nem? Mondjuk erre a külseje is rásegít... Nem mintha ronda lenne, mert jól néz ki, de olyan magas, meg testes, meg minden, a fekete haja, a sötét szeme, és azok a tetkók, amik beborítják... Viszont ő is nagyon jó fej. Tök jól beilleszkedett a társaságunkba - csupán pár perc alatt -, csakúgy mint a többiek... Szóval, úgy látszik, ma nem egy, hanem plusz négy váratlan taggal bővültünk... Mi van?! Azt se tudom, hogy minek gondolkodom ilyeneken, hogy mennyivel, meg hogyan bővül a csapatunk? Egyáltalán ennek mi az értelme?! Argghhh... Nem tudok aludni!!! De miért nem?! Elegem van! 
Kimegyek a sátorból. Egy rövid sétától biztosan jobban leszek! - remélem.
Már a hegyen lévő erdő - szinte - legmélyén járok... Csak sétálok, és sétálok, mikor hirtelen megcsúszom a sáros földön, és arccal előre bukom a sárba. A hátamra fordulok, és elkezdek ,,nyüszíteni":
- Ahhj... Ne-he-he-he... Mi-hi-ééé-éhrt?!
- Te mit csinálsz?
- Ááá!!! - sikítok fel.
Ádám az... Ádám az, aki hangos nevetésben tör ki.
- Jól van, na! Kösz, hogy segítesz! - mondom neki, majd felállok.
- Bocs, de nem mindennap látlak sárban hemperegve hisztizni.
- Jajj, de aranyos vagy! - kenem a hajába a sárt a kezemről.
- Hé, tönkre tetted a séróm! - röhögi.
- Igazán sajnálom, de ha nem gáz, akkor most inkább elmegyek egy patakhoz, hogy lemossam magamról ezt a bleeh-t - öltöm ki a nyelvem.
- Jó, megyek én is. Csak, hogy tudjunk egy kicsit nosztalgiázni, tudod: a régi szép időkről. - mosolyogja.
- Na, persze... Szépek... Maradjunk a réginél... - mondom gúnyosan, majd elindulok a patak keresésére, magam mögött hagyva Ádámot.
A sok koslatás után, végre találunk egy patakot, amibe beleállok. Lemosom a lábamról és a kezemről is a sok trutyit - vagy mit - , majd végig megyek az arcomon is. Most pedig következik a...
- Ne nézz! - parancsolok rá Ádámra, de továbbra is ugyanúgy bámul. - Hahó, itt vagy?! Fordulj már el! - mondom keményen, majd rájön, hogy miről van szó, és pimaszul végig mér.
- Erről biztos megéri lemaradnom? - kérdezi, mire rávágom a gyilkos-tekintetemet... a hatás elmaradhatatlan, ugyanis egyből elfordul.
Leveszem a pólómat, kimosom, majd a nadrágomat is, de azért olykor-olykor hátra is pillantok, nehogy Ádám csaljon, és megbámuljon engem - engem, ahogy félmeztelenül mosakodom egy patakban...
- Kész vagyok!
- Remek! - szól fel, majd odajön hozzám. - Itt még maradt egy kicsi - törli le a kezével a homlokomat... Majd végig simít az arcomon, és megigazít egy kósza hajtincset, ami az arcomhoz tapadt a mosakodás alatt.
- Nem csak régiek - hajol közelebb hozzám váratlanul, majd olyan hirtelen tapasztja a száját az enyémre, hogy nem tudok ellenállni...

Facebook csoport

A barátnőmmel közösen, lértehoztunk egy FB csoportot, hogy ezáltal könnyebben tudjátok követni a blogjaink sorsát! Kérlek, ha tetszik a blogom, olvasod, akkor lépj be te is a csoportba!

Másság

- Jajj, el is felejtettem... De jófej barátnő vagyok, gyorsan gyógyítsunk meg! Hajj, érdekes lesz a holnap... Felkelnek a fiúk, rácsodálkoznak hova tűntünk, megtalálnak, Dominik szívinfarktust fog kapni a kezedtől, a többiek pedig egy kisebb sokkot, majd csatlakozik hozzánk egy 12. ember is, végül nyomozósdit játszunk, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mit nem árul el nekünk Krisztián.
-Valahogy úgy... - ért egyet velem Timi...


Június 19, kedd
- Ébresztőőőőő! - kelt fel egy éles hang. - Tori! Timi! Már csak ti nem bírtatok kikelni az ágyból!
Pár perc csönd. Ez az...
-Keljetek már fel, na! - kiáltja - most már egyszerre - Daisy és Bella.
-Lányok, hagyjátok még egy kicsit pihenni őket! A tegnapi horkolásrohamunktól eléggé megrémülhettek... Igaz, Tori? - érzem meg ahogy valaki mellém bújik, hátulról átölel, majd puszikkal halmoz el.
- Ühümm - mormogom, beleegyezve az előbbi megállapításába.
- Fel tudsz kelni? Szerintem menni fog! Krisznek mindjárt megérkezik a haverja.
- Tessék? - ülök fel hirtelen fektemből. - És még csak most szóltok?! Mit fog gondolni rólam? Azért nem hiszem, hogy szép látvány fogja fogadni, ha megpillantja a nyálcsorgatós kócos képem!
- Én is így gondoltam.
- Pofa be! - vágom fejbe a párnámmal.
Gyorsan felugrok és berohanok a fürdőszobába, majd megismétlem ezt a folyamatot visszafelé... Hogy feledkezhetek el a kis ,,betegemről"?
- Timi! - fekszem le mellé és Dominik mellé a kanapéra. - Hogy vagy? - folytatom.
- Hmm... Egész jól - majd forgat egyet a szemével Dominik felé.
,,Még nem tudja?" - formálom a számmal, mire válaszul csak egy apró fejrázást kapok.
- Bocs hogy horkoltunk! - látom meg Dominik fejét kibújni Timi mögül.
- Semmi gáz... Azért, nem volt annyira vészes! Na, de szerintem menjünk készülődni, okés Timi?
- Jajamm.
-Ha ma jó leszel és nem fogsz horkolni... - fordul Dominikhoz - éjszaka aludhatunk együtt! - nyom egy csókot Timi Dominiknak, majd elhúz magával a fürdőbe.
- Nem mondtad el neki a kezedet?
- Nem... Nyugi, rendbe jön! - csitítgat Timi.
- Ha te mondod... - hagyom rá.
Miután kicsit összeszedjük a külsőnket, visszamegyünk a srácokhoz, akik már mind belekezdtek a reggelibe. Leülünk közéjük és elkezdünk beszélgetni.
- Krisztián... Amúgy hogy hívják a barátodat? - kérdezem.
- Eriknek.
Hmm... Fura. Lehet, hogy mégsem jön, akkor a barátnője... Nem bírom ki és rákérdezek:
- Tegnap, amikor Timivel leköltöztünk, pont elkaptuk hogy telefonálsz valakivel... Ő nem jön?
- Nem... Sajnos mégsem jó neki ma... - mondja zavartan.
- Összevesztetek?
- Tori, lazíts! Ne faggasd már szegény Krisztiánt! - próbál leállítani Timi.
- Jó, oké! Akkor... mi lesz a mával?
Ezután megbeszéljük a programot, és mind elvonulunk egy kicsit a szobánkba, majd két óra múlva, mikor összegyűlünk a nappaliban, hirtelen megszólal a csengő.
- Ó, bizti Erik lesz az! - lelkesedik be Bella. - Remélem jó pasi!
- Én is - teszi hozzá Daisy.
- Te nem vagy véletlenül foglalt? - fordulok mérgesen Daisyhez.
- Ja, már nem - mosolyog.
- Jó tudni - öltöm ki rá a nyelvem, miközben Kincső és Geri felállnak, hogy kinyissák az ajtót...
Egy barna hajú, magas fiú látványa tárul elém. Fehér pólóban és egy kiszaggatott farmerben van.
- Ó, hello! Daisy vagyok! - rohan elé a szőke uncsitesó és nyom két puszit Eriknek.
- Hellosztok! Erik vagyok! - mutatkozik be kissé szégyenlősen.
- Nem jössz be? Nézd, tedd le abba a szobába a bőröndjeidet. Kriszitánnal leszel és velük - mutat Kincső az Alexekre. - Kicsit őrültek, de eltűrhetők.
- Kössz! -mondják egyszerre az Alexek.
- Alex vagyok - ráz kezet, a csapat legromantikusabb tagja Erikkel.
- Szintén - ráz kezet Lex is.
Ezután mindenki felszerelkezik, és indulunk is... Para-pa-pamm... Túrázni!

***

- Huhh! - dobom le útközben az egyre nehezebbnek és nehezebbnek és nehezebbnek... tűnő csomagomat, mikor már elérünk a túraútvonal végére... Illetve a közepére, ugyanis most itt vagyunk a hegy - majdhogynem - legtetején.
Lehuppanok a földre és iszok egy korty vizet, majd ezután ledobja magát mellém Timi is. Veszek egy pillantást a kezére, amire egy vastag, színes csuklószorítót rakott.
- Megnézhetem hogy van? - érdeklődöm meg, mire bólint egyet és leveszi a csuklószorítót.
Timi felszisszen egyet, majd megrémül a csuklója látványától.
- Jesszus!!! - kiáltok fel hirtelen.
- Mi az?! - riad meg Dave is.
- Ja, semmi. Folytassátok csak tovább azt... amit. Én csak azt hittem... - nevetek zavartan - Véletlen azt hittem egy faágról, hogy egy kígyó... De semmi, tényleg.
- Oké - mondja Dave, majd folytatja a versengést - vagy a nem tudom mit - Dominikkal.
- Ez nagyon durva! - súgom Timinek.
- Jó, látom! De most mit csináljak? Ha meglátja Dominik, tuti, hogy egyből felkap az ölébe, és úgy fog lecipelni a hegyről!
- Hát... Ebben van valami. Mindegy, akkor is csinálunk valamit a csuklóddal! Itt a közelben úgy is van egy patak.

- Egy varázspatak, ami meggyógyítja a csuklómat?
- Nem, egy varázspatak, ami lehűti!
- Wow! - mosolyog rám Timi, majd kibogozom a kezemben összegyűrődött térképet.
Elindulunk a folyó irányába, de egyszercsak meglátok egy igazi kígyót. Megtorpanok.
- Mi az Tori? - kérdezi.
- Ott egy kígyó! - suttogom.
- Lépd át! Nem fog bántani.
- Tudom, de... Én félek a kígyóktól!
- Ne már! Egy kígyótól, Tori? Csak egyszerűen ugord át, rendben? - beszél hozzám Timi, miközben én nézem, ahogy a nagy sikló egyre közelebb kúszik hozzám. Asszem' itt fogok összeesni. Úgy érzem, hogy az apró sárga szemeivel folyamatosan engem bámul.
- Most méri fel az áldozatai képességeit! - súgom ijedten, mire Timi elkezd kuncogni.
- Tori, visszaforduljunk?
- Ne! - szólok rá élesen a félelem miatt.
- Jó... Gyere, közelítsük meg másfelől a patakot... oké? - próbál meg arrébb rángatni Timi, persze sikertelenül.
- Menni fog! - súgom magamnak. Most nem futamodhatok meg. - Timi, - mondom most már a barátnőmnek - nem fordulhatunk vissza, ez szörnyű, a régi sulimban, ahányszor osztálykirándulásra mentünk, és megláttam egy kígyót, annyiszor kellett, hogy ölben vigyenek utána.
- Ugye, most csak szívatsz Tori?
- Nem, nem szívatlak.
- Akkor most lefogjuk győzni a kígyófóbiádat! - bátorít Timi. - Hmm... Gondolj arra, h...
- Ááá, egyre közelebb jön! - ordibálom.
- Gondolj arra, hogy csak egy plüssállat, jó?
- De, hogy gondoljak arra, amikor mindjárt megöl?!
- Tori, nem fog megölni!!! - jelenti ki Timi, és hirtelen megragadja a karomat, majd meglök. Sikítok egyet, és átugrom a kígyót. Addig futok, míg ki nem kerül a látóhatáromból.
- Nézd! Sikerült - lihegi Timi, mikor utolér.
- Nem vagy normális?! Mi lett volna, ha megijed és megmar?
- Ez csak egy vízisikló... Ártalmatlan.
- Hagyjuk... Csak...
- Istenem! - harapja meg a száját Timi.
- Mi... - ,,van?" - fejezném be a mondatot, de Timi a számra tapasztja a kezét és elfordítja a fejemet... Krisztián?! - gondolom - De... Miért nem mondta el?! - kezd összeállni a kép a fejemben; Akkor lehet, hogy ezért volt olyan visszahúzódó... Vagyis lehet, hogy a régi sulijában kicikizték érte, vagy valami ilyesmi... Hisz' az emberek sokkal hamarabb ítélkeznek, mint gondolkodnak, nem? Mondjuk, azért elmondhatta volna... Tegnap akkor biztosan vele beszélt, és reggel ezért volt ilyen zavart.
Gyorsan elbújok Timivel egy nagyobbacska bokor mögé.
- Aranyosak! - mondja Timi boldogan és mosolyogva, de azért látszik az arcán, hogy egy kicsit őt is meglepte.
- Igen. Szerintem is, de Krisztián miért nem mondta el, hogy Erik a pasija? Vagyis, hogy meleg? Úgy értem... mikor a fiúk többször is jó csajokkal akarták őt összehozni, vagy például közvetlen ma reggel, amikor célozgattam, hogy van barátnője?
- Nem tudom, Tori. Lehet, hogy nem bízik bennünk... Biztos fél, hogy elítélnénk... De nem ez a lényeg... Most olyat láttunk, amit ő nem akart volna, hogy lássunk. Szóval, ezt most titokban kéne tartanunk? Vagy el kéne mondanunk neki, hogy láttuk Erikkel puszilkodni?
- Hát... Ömm... Ezt én sem tudom. Szerintem ne áruljuk el neki, hogy tudjok a titkát. Majd biztos elmondja egyszer... talán.
- Krisztián olyan...
- Rólam van szó?
Timivel felsikoltunk.
- Ó, megijesztettél!... Mióta vagy itt? - várja félvén a választ Timi.
- Nem hallgatóztam, csak észrevettem, hogy itt vagytok, és ezt a mondatot pont sikerült elkapnom... Szóval mi volt a téma... ha szabad tudnom?

* Ezt a részt azért írtam meg, mert abszolúte nem tartom tisztességesnek, emberinek, ha valaki elítéli a másikat, csak mert az különbözik tőlük. (Erre nagyon gyakori példa a homoszexualitás/homoszexuális emberek.) Nem gondolom, hogy másokat le kéne alacsonyítani, csak mert éreznek. Inkább azokat kéne megvetni, akik azt hiszik tökéletesek és van joguk mások felett ítélkezni. (Persze, ezt senki olyan ne vegye magára, akire nem igaz. Ez nem azoknak szól!)
Hát, nem tudom ti hogy vagytok, hogy álltok ezzel, drága olvasóim, de remélem, ha tippelnem kéne eltalálnám! ;* *

Megérkezés

*Hellosztok! Sajnálom, hogy ritkán hozok részeket, de most megérkeztem a legújabbal, és remélem, hogy tetszeni fog :))*

Június 18, hétfő

Úton vagyunk a célunk felé! Ugye milyen jól hangzik? Csak száguldunk ezerrel - persze csak képletesen, sajna... -, és majd egyszer... Majd egyszer megérkezünk.
Nem a ,,start" a legélvezetesebb, és szerintem erre senki sem gondolna, de nem is a cél... A legeslegjobb a kettő közt helyezkedik el...

Mind beszállunk a lakókocsiba. Kb. úgy néz ki belülről, mint egy egy szobás lakás, mosdóval... azt leszámítva, hogy mozog, és elől található egy anyós- és egy vezetőülés. Nagyon menő!
Geri leül a kormányhoz - biztos oda lehet Kincsőért, ha bevállalt 9 hülyegyereket (persze a tisztelet a kivételnek mindig kijár...) -, Kincső mellé. Az Alexek elhelyezkednek a földön egy pokrócon, az uncsitesókkal együtt. Mi Dave-vel felfekszünk az autó jobb oldalához támasztott ágyra, Timiék, pedig a velünk szembeni ágyra huppannak. Akkor úgy látszik, hogy mindenkinek meg van a helye. Ömm... Mindenkinek, kivéve Krisztiánt. Mivel úgy látom senki se fogja befogadni maga mellé; rápillantok:
- Krisztián? Nem szeretnél ideülni? Még pont elférsz, ha Dave-vel összébb húzódunk kicsit!
- Támogatom az ötletet! - szólal meg egyből Dave és az ölébe húz, én meg beleöklözöm egyet a gyomrába, csak hogy ne szaladjon el vele a ló.
Krisztián leül mellém, persze ahogy tőle már megszokhattuk: egész úton csöndben van, míg mi mindenféle hülyeséggel ütjük el az időt.
Először barchobázunk zeneszámokkal, majd Kicsi a rakást játszunk - szegény Dominik volt legalul és mikor vége lett a játéknak kicsit lesántult -, majd ezután szimplán csak összebújunk és tartunk egy csendes pihit. A legtöbben egymáshoz simulnak és elszundítotanak kicsit.
Mikor végre mindenki újra éber és teljesen élénk, megállunk egy benzinkútnál. Megebédelünk, és indulunk is tovább. Timinek kicsit sok lehetett a rántott hús, mivel miután elindulunk, egy elég buckás úton, kidobja a taccsot, de szerencsére nem a lakókocsiba, mert még időben sikerült kerítenünk neki egy szatyrot, miután kiderült, hogy az ablak beszorult. Persze ez az egész úgy ment végbe körülbelül, mint az Egy perc és nyersz. Mindannyian megtaláltuk 10 másodperc alatt a bőröndünket, majd kicipzároztuk 5 másodperc alatt, és fél perc múlva rájöttünk, hogy nincs zacskónk, aztán Gerinek kezdtünk el ordibálni, hogy álljon meg valahol, aki még 5 sec alatt felfogta, hogy miért, és pár másodperc alatt kihúzott az ülése alól egy zacskót. Huhh, 55 másodperc! Nem semmi, mi? Szóval nyert ügyünk volt... Legalábbis akkor még ezt hittük, aztán fél óra múltán Lex - alias viccesebbik Alex - is hányingerre kezdett el panaszkodni, persze ekkor már okosabbak voltunk és egyből szóltunk Gerinek. Szóval, nem Timi gyomra volt a hibás, hanem a rántott hús! De mivel én adtam nekik, és én is sütöttem meg, vállaltam a felelősséget, és átvettem a hús válláról a terhet - phuuj, ez elég gusztustalanul hangzik! -, a kirótt büntetésem pedig az lett, hogy a legközelebbi benzinkútnál mindenkinek vennem kell egy hányás elleni gyógyszert, akit megkínáltam a főztömmel.
Megvettem a gyógyszereket és ezután már csak dumáltunk, és röhögtünk a hülyüléseinken, meg néha a rádióval énekeltük a régi idők slágereit.
-Megérkeztünk! - mondja holtfáradtan Geri, mire mindenki ujjongásban tör ki.
Kiszállunk.

-Woah! - szólom el magamat.
-Húúú! - ugrándozik Timi. - Ez nagyon király!
-Az - szólal meg mindenki egyszerre, a kétemeletes, erkélyes, palotakinézetű ház láttán - na, jó, ez azért persze túlzás... De tényleg eszméletlen klasszul néz ki! Gyorsan berohan mindenki. Összevissza foglalgatjuk, meg stoppojuk le a szobákat magunknak, és persze a mellettünk levő ágyakat másoknak.
Kiabálunk és föl-alá rohangászunk... De az eredmény végül megszületik. Timi és Dominik együtt lesznek a második emeleten, közvetlenül a mi - Dave és az Én - szobánk mellett (egybenyithatóak...) Aztán Kincső és Geri a mi szobánkkal szembenivel foglalták el a helyüket. Földszinten, egy szobában lesz Daisy és Bella. A mellettük levő (egybenyitható) szobában pedig a két Alex és Krisztián foglalja el a helyét.
Gyorsan összegyűlünk a nappaliban, megbeszéljük, hogy holnap hova megyünk túrázni, majd mindenki lezuhanyzik, fogat mos és bevonul a szobájába. Behuppanok Dave mellé az ágyba, ő meg átkarol.
- De várom már a holnapot! - mondom neki.
- Én is! - majd nyom egy puszit a hajmba.
Elnehezednek a szemhéjaim, mindjárt álomba zuhanok... Totál kimerült vagyok...
-Krrkrkrkkkrrk... - riadok fel hirtelen. Megfordulok fektemben. Persze.... Ááá! Dave mindig horkolni szokott álmában, mikor nagyon kimerítik a nap eseményei. Na, szép! Nincs lelkem felébreszteni, olyan aranyos mikor alszik, de ez a maximumra feltekert horkolás kikészít. Mindegy, a nappaliban úgy is van egy nagy kanapé... Lebaktatok a lépcsőn, majd ledobom magam az ágyra...
- Jesszus!!! - ordítjuk el magunkat egyszerre az alakkal, akire rázuhantam. Gyorsan leszállok róla.
- Timi?! Te... Hogy-hogy itt... Várj, kitalálom... A te pasid is horkol! -vágok egy grimaszt.
- Talált!
- Elférünk itt ketten, vagy alszol a földön?
- Menj már! - nyújtja ki rám a nyelvét. - Kihúzhatós - mondja.
- Okés, akkor húzzuk!
Leguggolok és megfogom a kanapéból kilógó zsinórszerűséget. Meg se moccan a kanapé.
- Timi, szerintem próbáld meg te, mert nekem nem reagál!
- Rendben!
Odamegy, megfogja a fogót, meghúzza, majd hirtelen kinyílik a kanapé alja, de Timi ugyanilyen váratlanul hátra is esik, kezében a kiszakadt zsinórral, óriásit csattanva a földön.
- Timi, jól vagy? Nagyon fájt? - mire Timi nem mondd semmit csak nyögdécsel.
- Au, nagyon fáj, és alig bírom megmozdítani - jelenti ki kétségbeesetten -, de nem tört el, csak meghúzódott - próbál azért megnyugtatni.
- Ez nem biztos, menjünk el a legközelebbi rendelőhöz!
- Nyugi, Tori! Sokat deszkázom, már volt, hogy eltörtem a csuklómat, és olyan is volt, hogy csak meghúztam. Tudom, hogy melyik mennyire erősen fáj, vagy hogy mennyire tudod olyankor mozgatni a kezed! Menjünk inkább a mosdóba és eresszünk rá hideg vizet, hogy ne dagadjon be annyira!
- Jó, rendben! Megpróbálom elhinni neki ezt a ,,csak meghúzódott" dumát.
Elsietünk a fürdőbe, de alul a fürdőajtajánál egy kis fénycsík fut ki és valami motyogás hallatszik ki.
- Ki az a hülye rajtunk kivül, aki ilyenkor még fent van?! - kérdezem idegesen, várva, hogy végre vizet engedhessünk Timi, már egészen felduzzadt csuklójára.
- Sss! - próbál elcsitítani Timi, majd odatapasztja a fülét az ajtóhoz.
- Ne hallgatózz már! Milyen lenne, ha a te beszélgetésedet is kihallgatnák?!
- Krisztián - súgja lefüttyentve az előbbi mondatomat.
Na, jó, azért nem vagyok én sem egy szent - gondolom -, és társulok Timihez.
- Szia, puszillak, akkor holnap reggel találkozunk, nagyon szeretlek... Te is nagyon hiányzol már! Nem, nem tudják!... Azt se tudják... Majd elmondom nekik... De lehet, hogy úgy reagálnának rá, mint azok... Miért, a te haverjaid tudják?... Csak ítélkezni bírnak... Na, mindegy, menj aludni, én is megyek! Jó éjt, szép álmokat! Majd holnap bemutatlak nekik, biztos bírni fognak, ne félj! - sóhajt egyet ezzel Krisztián, majd lerakja, mi meg gyorsan Timivel visszafutunk a kanapéhoz és alvást tettetünk. Halljuk, ahogy nyikorog a padló Krisztián minden lépténél a padlón, végül becsukja maga után a szobájának az ajtaját.
- Ez mi volt? Szerinted a barátnőjével beszélt? - kérdezem.
- Nem tudom. Azt se tudtam, hogy holnap eggyel többen leszünk! Vagy, hogy van-e egyáltalán csaja! De szerintem, ha igen, akkor vele beszélt! - kuncog Timi.
- Olyan titokzatos volt, tisztára mint a filmekben, mit nem mond el nekünk?
- Holnap majd kiderítjük! - mosolyog Timi - De most csináljunk valamit a kezemmel, légyszi - sziszeg egyet a fájdalomtól.
- Jajj, el is felejtettem... De jófej barátnő vagyok, gyorsan gyógyítsunk meg! Hajj, érdekes lesz a holnap... Felkelnek a fiúk, rácsodálkoznak hova tűntünk, megtalálnak, Dominik szívinfarktust fog kapni a kezedtől, a többiek pedig egy kisebb sokkot, majd csatlkozik hozzánk egy 12. ember is, végül nyomozósdit játszunk, és megpróbáljuk kideríteni, hogy mit nem árul el nekünk Krisztián.
-Valahogy úgy... - ért egyet velem Timi...